Az idei évben a Világbajnokság Svájcban, azon belül Champery-ben került megrendezésre. 2011 legrangosabb versenyére, mindenhonnan érkeztek jobbnál jobb riderek, olyanokkal ismerkedtem meg, akiket egy Világ Kupafutamon sem láttam ezidáig.
Mint a tavalyi évben legjobban teljesítő Trial versenyző, egyedüliként kvalifikáltam magam Magyarországról. Természetesen az élmezőnybe tartozó országok, a megszabott résztvevői limitszámot túllépték, így egy nagyon szoros és kemény mezőny alakult ki. 2010-ben volt az első profi Világbajnokságom Kanadában, ahol a 15. helyen végeztem, az idei évben a célom az volt, hogy ezen belül szerepeljek . A VB előtt volt egy nyaksérülésem, ami miatt ki kellett hagynom közel 1 hónapot, de ennek ellenére teljesen reálisnak éreztem a kitűzött célt. A pályák különböző természetes és mesterséges akadályokból álltak, voltak farönkök, hordók, sziklák, betonhengerek illetve egy szekciót a patakba építettek, ahol elkerülhetetlen volt, hogy ne vizes ruhával, illetve cipővel versenyezz tovább a néhol életveszélyes szakaszokon. Összességében nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel, sikerült az előkelő 12. helyen végeznem, a második elite kategóriás Világbajnokságomon. Ezúton is grat a többi Magyar résztvevőnek az eredményekhez!
Köszönöm a támogatást és együttműködést a Monster Energy-nek!